MúzeumDigitárBács-Kiskun
CTRL + Y
hu

pleisztocén

"A pleisztocén a földtörténet a pliocént követő, a holocén („jelenkor”) előtti kora, a kainozoikum negyedidőszakába tartozik. Mintegy két és fél millió évvel ezelőtt kezdődött, és nagyjából 12 ezer évvel ezelőtt ért véget. A pleisztocén szó jelentése: „közel a jelenhez”.

A pleisztocén és holocén együtt a negyedidőszak (kvarter); a pliocén – más korokkal – a harmadidőszak (tercier) része volt. Az európai pleisztocént a régészek paleolitikumnak („régi kőkorszaknak” vagy „őskőkorszaknak”) nevezik.

A pleisztocén időnként – helytelenül – jégkorszak vagy jégkor néven is szerepel, mivel ez az utolsó globális lehűlés legnagyobb jeges (glaciális) periódusainak ideje. A kifejezés atyja a polihisztor (geológus, biológus és költő) Schimper volt, aki 1837. február 14-én olvasta fel hallgatóinak die Eiszeit (A jégkorszak) című költeményét. Ez a megnevezés mára elavulttá vált, a pleisztocén geokronológiai, rétegtani egység, míg a jégkor egy klimatológiai fogalom, ami ráadásul többször ismétlődött a földtörténet folyamán." - (hu.wikipedia.org 30.09.2020)

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Melanopsis sp.
Az összes tárgy megjelenítése

[Rekord frissítve: ]