MúzeumDigitárBács-Kiskun
CTRL + Y
hu

csarnok

Csarnok (görögül: stoa, latinul: porticus, németül: Halle) néven az ókorban és a jelenkorban más és más helyiségeket jelölünk meg.

Korunkban csarnoknak hívjuk a nagyobb méretű fedett, szellős, sokszor egészen vasszerkezetű épületet, mely vásárok tartására, áruk kirakására stb. szolgál, mint pl. az áru-, gabona-, vásárcsarnokok, úgyszintén testgyakorlatok számára, mint pl. a tornacsarnok, vagy templomok, múzeumok és más nyilvános épületek főhomlokzata elé emelt oszlopos, a bejáratot fedő előteret; vagy nagyobb épületek belsejében a vesztibült vagyis az előcsarnokot, melyen keresztül a többi helyiségekhez juthatni, vagy végezetül a fürdőkön és gyógyhelyeken emelt hosszú, fedett oszlopos folyosókat (ivó csarnokok, stb.), melyek azt a célt szolgálják, hogy a kúrát használók alattuk nagy melegben vagy esős időben is sétálhassanak.

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

PaprikafűzésRiport felvételRiport felvétel
Az összes tárgy megjelenítése

[Rekord frissítve: ]