Néprajz kiállítás - 3. terem - Lakodalom

Kiházasítás

A „lëtövős humi” (stafírung)

A régi időkben a fiúk és a lányok a családi vagyonból a kalocsai parasztságnál sem egyformán részeltek. A tanya, a földvagyon és a termelési eszközök leginkább a fiúkra maradtak, a lányokat pedig kielégítették. Bizonyos pénzösszeggel, jószággal esetleg azonnal birtokba adott kisebb földvagyonnal kártalanították és kiházasították. Ezt az egyezséget a szülők a lányok férjhezadása előtt megkötötték.

A kiházasított lány akár kártalanították, akár nem, bútorokat és a letévős humit vitte magával. Az utóbbi is egy életre szólt, és úgy állították össze, hogy a szükséges hagyományos kelengyedarabok mind meglegyenek. A ruháknál pedig tekintettel voltak a különböző ünnepi alkalmakra ( lakodalom, keresztelő, temetés, naptári ünnepek), de figyelembe vették az öregedéssel járó követelményeket is (fiatalos, öreges ruhadarabok).

A kalocsai parasztság nagy gondot fordított a leánygyerek kelengyéjének gyűjtésére. Még egész kicsi volt a lány, mikor ezt elkezdték. A baromcfi-; főként pedig libanevelést asszonyi dolognak tartották. Ebben a leánygyermekek is tevékenyen részt vettek (libapásztorok). Így érthető, hogy az abból eredő bevételeket az asszonynép sajátjának tekintette. Ezt úgyszólván tejes mértékben a lányok kelengyéjének gyűjtögetésére fordították.

Volt azonban különösen a szegényebb családoknál egy hallgatólagos megegyezés: a lánygyermek saját keresetét teljes mértékben kelengyére költhette. Csak végső esetben tértek el ettől.

Éveken keresztül a család csaknem minden jövedelmét a férjhez adandó lányok kiházasítása vitte el. Nemritkán még a jobbmódú családoknál is.

A kalocsai múzeumban van egy letevős ingváll. A 98. darab. Tulajdonosa nagygazdalány volt. Kiházasításkor 99 db ingvállat kapott. Azért nem százat, mert így érdekesebb volt kimondani. A közel 90 éves alsómégyi néni ebből még két darabot (kék-fekete hímzéssel) tartogatott használatlanul. Úgy, ahogy megkapta. A 98.-at a múzeumnak adta. A 99.-et a halottas ruhái között őrizte. Ebben akar örök nyugovóra térni. Ez az egyetlen adat mutatja a letevősök számának lehetséges nagyságát.

A kiházasításkor adott staférung két tárgycsoportra oszlott, a bútorokra és a lëtövős humira, mely utóbbi tartalmazta a lakástextileket és az öltözködés ruhadarabjait egyaránt. A szegényebb családok a fiúknak vettek bútort, melyet azok vittek az új háztartásba. A XIX. század végén, amikor a lányok már sublótot kaptak, a fiúk staférungjába a sarokpad, az asztal, a szék és az ágy mellé egy ládát adtak.

A kalocsai paraszttársadalom felbomlásának utolsó éveiben kiállított nagy számú lëtövős humi jó bizonyítéka annak a történelemben is ható tehetetlenségi erőnek, mely a helyi körülmények következményeként fenntartotta a társadalmi helyet szimbolizáló kelengyét az átalakuló társadalom keretei között is. Az 1950-es évek társadalmi átalakulása azonban olyan radikális volt, hogy megroppantotta a kései népművészetet fölvirágoztató kalocsai paraszttársadalmat is. Megmaradt ugyan a kalocsai szállásokon a kelengye kiállításának a kényszere, de a nők tömeges kivetkőzésének a következményeként összetétele jelentősen megváltozott és lényegesen csökkent a mennyisége. E folyamat lezárt egy sok évszázados korszakot, melynek szépségét néhány évtizeden keresztül még megmutatta ugyan a legidősebb generáció népviselete, de az is végérvényesen eltűnik majd a XXI. század második évtizedének a végére. A staférung meghatározott számú tárgyból állt, pontosan körülhatárolt, jól áttekinthető volt. Amíg a tárgyi világ rendje a mindennapi használatban számos szükséglethez és adottsághoz alkalmazkodott, addig a staférung összetétele az asszonyi élet ideális felszereltségét mutatta. Az asszonyok életének minden fontos tárgya megtalálható volt benne. A helyi szabályok betartását segítette, hogy a lakodalom napján – esetleg a menyasszonyos háznál egy héttel korábban tartott lakodalomban – közszemlére tették a staférungot. Nemcsak a lakodalmas ház vendégei, hanem az egész közösség szemügyre vehette azt. A staférung használatba vétele után megbomlott a benne megfogalmazódott rend, melyet az egyes darabok pusztulásával és kopásával egyidejűleg igyekeztek pótolni, helyreállítva ezzel a benne lévő egyensúlyt. E törekvés tette lehetővé a staférung tárgyainak továbbörökítését a lányoknak és a leányunokáknak, éltetve ezzel a helyi népművészeti hagyományokat.

[ 0 Tárgy ]